Slovenske TV

Podnaslovljene TV

Lokalne TV

EX YU TV

Angleške TV

Nemške TV

Italijanske TV

Ostale TV

Madžarska 2
05:30
Kukori és Kotkoda házassága nem mondható felhőtlennek. Kukori nem nagyon szereti a házimunkát, így sok bosszúságot okoz Kotkodának.
05:35
Horgászszenvedélyének hódol főhősünk, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.
05:45
Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások.
05:55
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
05:59
Csukás István meséje ezúttal Afrikába kalauzol el bennünket, ahová egy pelikán csőrében jut el Robi, a magányos kisfiú és Töf-Töf, a játék elefánt.
06:05
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait.
06:10
Íme, a Bianka és Bob Mackó Show! Bob és Bianka útja ezúttal a Bűvöserdőbe vezet, ahol a plüssmackók születnek. Megismerkedünk egy Lola nevű macival, aki olyan jó barátra vágyik, amilyen Bianka Bob számára. Vajon Bianka teljesíteni tudja Lola kívánságát?
06:30
Animációs sorozatunk a vidám, ötéves zebra, Zou segítségével szolgál értékes mondanivalóval ifjú nézőinek a felcseperedésről és a családról.
06:45

06:55
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
07:20
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:30
Matematikai oktató sorozat gyerekeknek!
07:35
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
07:45
Csodaszép, távoli szigetvilágban játszódik a mesesorozat, amelynek főhőse Zoom, a fehér delfin, aki egészen különleges kapcsolatban áll az emberekkel.
07:55

08:10
Marian egy félresikerült varázslattal aranyéhes kopóvá változtatja az ikreket. János herceg hajtóvadászatot indít ellenük, Robin pedig csellel próbálja visszaszerezni az emberek jussát.
08:20
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
08:35
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
08:45

08:55
Maugli egy komoly dzsungel próbán vesz részt, melynek során Balu teszteli a fiú tudását, de közben Sir Kán és Tabaki is lesben állnak.
09:10
Sir Kán még gyermekkorában elvett valamiket Balutól, amit ő mindig csak a kincseinek hívott. Maugli és Bagira megpróbálják kideríteni, hogy mik lehettek ezek, és visszaszerezni őket.
09:20
Mikor Sebes, a vonat Traktorsinak szeretne segíteni, valami eltörik rajta és csak hátrafele tud haladni, így mindig túlmegy a peronon. Büdi és Markosz kitalálja menjen egy kört a pályaudvaron hátrafele és akkor a peronhoz tud érni, ezzel segítve Traktorsin./ Büdit Gurulvárban mindenki a szaga alapján ismeri fel, rá sem kell nézniük. Mikor Büdi, egyik társának segítve átmegy az autómosón, elveszíti szagát. Markosz mindent elkövet, hogy barátja újra büdös legyen.
09:45
Anna úgy dönt, hogy polaroid fényképezőgépével az összes barátját lefotózza. Mindenki remek ötletnek tartja és szuper képek készülnek. De a csoportkép készítésénél bonyodalmak adódnak.
09:50
Anna és barátai piknikezni készülnek a szabadban. De Bubu táskája túl nehéz, Krisztofer pedig felfalja az összes epret. Végül még egy vihar is kitör. Szerencsére Anna nappalija remek helyszín a táborozáshoz.
10:00
Anna és Breki papírsárkányt eregetnek, ami fennakad egy fán. A két barát Ronhoz szalad segítségért, de mire visszaérnek a fához, a papírsárkány már nincs ott, és az összes alma is eltűnt a fáról.
10:05
Paula mint mindig, most is barátaival tölti a napot. Timmel, a kisfiúval, Billy-vel az oroszlánnal, Krétással a táblával és Kalkkal, a számológéppel. Ma Banánfa bácsit látogatják meg, aki magányosan él, és mindig örül a társaságnak. Paula és barátai elhatározzák, keresnek barátot Banánfa bácsinak.
10:20
Tim ügyesen megjavítja a hibás dolgokat, ám igazából arra büszke, hogy gyors is. Ezért Villámkezűnek mondja magát, ám utóbb kiderül, a gyors munka nem mindig jó.
10:30
Edmond az apukájának segít a veteményeskert, amikor megérkezik Lucy, és játszani hívja. A kismackó nem tud menni, hiszen a kertre kell vigyáznia, így ott kezdenek el lovagosat játszani. Edmond és Lucy szigorúan figyelik a veteményesbe tévedő rovarokat, állatokat, és mindenkit elüldöznek, míg meg nem tudják, hogy bizony ebben a kertben mindenkinek szerepe van.
10:40
Edmond és Liza izgatottan várják haza régi barátjukat, Lisát, a fecskét. Amikor észreveszik, hogy a régi fészke már rossz állapotban van, újat készítenek. Ám a hazatérő Liza mégis a régit választja.
10:55
A két macskának terhére van Frakk, ezért rábeszélik Károly bácsit, hogy menjenek el csónaktúrára. El is mennek, ám a túrán hívatlan vendégek költöznek be a sátrukba...
11:00
Az m2 saját gyártású mesesorozata, melyben olyan klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában, mint A só, A rút kiskacsa, vagy Az égig érő paszuly.
11:15
Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába.
11:25
Meggájver reggelre eltűnik. Az összes barátja őt keresi szárazföldön, levegőben.
11:35
Willow új gépet talál fel, a hiper-szuper automata ital-készítőt. Ám mint minden ez is elromlik, és egy kis galibát okoz Álomfán.
11:45
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
12:00
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:10

12:25

12:35

12:50
Bill mindig nagyon éhes, főleg ébredés után. Ezen a reggelen azonban igazán nagy a baj! Valaki megette az összes eldugott ételt, így a kis dinók útnak indulnak, hogy megkeressék a kajatolvajt. Nagy a meglepetés, amikor rájönnek, ki az. Főleg, hogy a tolvajra még Giganto is vigyáz, nehogy baja essék.
13:00
Rocky és a többiek elindulnak, hogy megnézzék az északi fényt, és Rocky igazán sietni szeretne, hogy az első sorból lássa. Ám a kapkodásával csak azt éri el, hogy útjuk során mindig akadályba ütköznek, ami nagyon lassítja őket. Szerencse, hogy Giganto ezúttal is a közelben van.
13:10
A kis dinók új, gurulós járműveket építenek, és nagyon élvezik, hogy ezzel közlekedhetnek. Ám amikor versenyezni kezdenek, veszélybe sodornak más dinoszauruszokat, és pár dolgot tönkre tesznek Dinóföldén. Mazu és a többiek belátják, hogy jobban kell figyelniük.
13:25
Amikor a banda megkéri Martyt, hogy olvassa fel hangosan az új kedvenc rejtélyes könyvüket, Marty túlságosan zavarban van ahhoz, hogy beismerje, még nem sajátította el az olvasást.
13:50
Ranger galibát okoz a családi cukrászdában, és hagyja, hogy a nagypapát okolják helyette. Igyekszik távol maradni, és a barátaival tölti a hétvégét, de növekvő bűntudata furcsa módon jelentkezik.
14:15
Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től.
14:25
Axel és csapata nehéz helyzetbe kerül, miután Jégtörő túlságosan hideggé teszi őket és a lakást, míg Galád be akar törni hozzájuk.
14:35
Belefáradt Axelbe és a csapatba Maszkos, így elraboltatja magát Dinamóval, aki nem annyira lelkes az új rabja miatt.
14:50
Beki, Norma, és Szuszi nem érti, minek a tesi óra, ezért ír a Varázstanácsnak, hogy töröljék a tanrendből. Maguk viszik a levelet a Posta Tölgyhöz, de út közben megtapasztalják a tesi óra hasznát.
14:55
Rézi kap egy videójátékot, ami megsérül szállítás közben. Éjjel-nappal ezzel játszik, ezért Norma aggódik érte. A játék azonban átszivárog az életbe, így Norma és Rézi kénytelen végigjátszani a pályákat, hogy helyreálljon a világ rendje, és Rézi tanuljon a leckéből.
15:05
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
15:15

15:30
Az M2 Matricák ismeretterjesztő sorozatában a Lássuk a medvét! című rovat a magyar közmondásokat és szólásokat mutatja be mini szituációkon keresztül, Luca és Gergő segítségével.
15:35
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
15:40
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
15:45
Jeremy, hogy elejét vegye a gonoszkodásnak, kihirdeti, hogy mindenkinek kötelező megdicsérni a másikat egy lufi kíséretében. Billy-Bob nem kap senkitől lufit, csak Geraldtól, de ő sem mond neki hozzá kedves szavakat...
15:55
Francis szemüveget ad Bernardnak, amitől Bernard személyisége megváltozik. Ronnie és Harriett is kap egy-egy szemüveget, csakhogy ők is teljesen másképp kezdenek el viselkedni...
16:05
Szeleshegy olimpiát tart, de Christine nincs megelégedve a feltételekkel. Szerinte nincs értelme annak, hogy mindenkinek van egy olyan versenyszáma, amiben győzni tud.
16:20
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
16:30

16:45
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
16:55
Rangoo ellopja Balu mangóját. A medve mindenáron megpróbálja visszaszerezni azt, de közben beesik a majmok kiráynőjének születésnapjára, ahol a helyzet csak bonyolódik.
17:10
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:20

17:35
Simon új találmánya eleinte csodás játéknak tűnik, ám egy idő után a feltaláló elveszti a gép felett a kontrollt. Szerencsére Dave nincs otthon, így amikor hazaérkezik, megmentheti a kis csapatot.
17:45

18:00
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
18:10

18:25
Az állatkertben töltött vakáció idején Melman eltökélt szándéka, hogy még egy jó tettért járó matricát gyűjtsön az éves listájához. Amikor találkoznak a családjától elszakított Hankkel, Melman és a banda vadlúdüldözésbe kezd a városban.
18:50
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
19:00

19:10
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
19:25

19:40
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:50
Esztergomban épült Magyarország első fedett uszodája.
19:55
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
20:00
Amynek (Amber Marshall) Heartland az otthona, amióta az eszét tudja. Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek hinnie kell a csodákban, ahogyan édesanyjától tanulta.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:25
Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
23:20
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
00:20
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
01:30

01:55

02:50

03:40
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:55

04:05
Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét. Ezekből a felvételekből válogattuk ki azokat a legjobb zeneszámokat, melyeket egy-egy műfaj, vagy más tematika mentén összegyűjteni érdemes, a jazztől a progresszív kísérleteken át a rock, a metal, a punk, az undergrund és még számtalan irányzat minőségi előadóival. Ez a páratlan kordokumentum gyűjtemény most megnyílik a nagyközönség előtt, ezzel a retrospektív válogatással újra átélhetjük az új évszázad kezdetének koncerthangulatait.
05:00
Koca mama megkéri Mekk mestert, készítsen süldő malackái számára új ólat. A mesternek igen sajátos elképzelése van a probléma megoldásáról és mindenki kétkedése ellenére munkához lát.
05:05
A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Gombóc Artúr _ mohósága miatt _ bajba kerül, de Pom-Pom és Picúr a Radírpók segítségével megmentik őt...
05:10
Károly bácsi és Frakk csónaktúrára mennek. Három kiscica csatlakozik hozzájuk, akiktől szeretnének megszabadulni. Ám amikor veszélybe kerülnek, Frakk az első, aki segít rajtuk.
05:20
Az m2 saját gyártású mesesorozata, melyben olyan klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában, mint A só, A rút kiskacsa, vagy Az égig érő paszuly.
05:30
Hápogi nem boldogul a házimunkával. Felad egy apróhirdetést, amelyben megbízható házvezetőnőt keres. Másnap jelentkezik egy róka álruhában...
05:35
Horgászszenvedélyének hódol főhősünk, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.
05:45
Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások.
05:55
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait.
06:00
Az egyre veszélyesebben száguldó űrlénytől számtalan kísérlet után, saját féktelen robogását kihasználva, sikerül megszabadulnia Töf-Töfnek.
06:10
Mindig is Bianka volt az egyetlen gyerek a családban, aki varázserővel bírt. Ám amikor váratlan dolgok történnek Varázsvilágban, Bianka eltűnődik… Vajon Ben is tud varázsolni? Varázslat ide vagy oda, Bianka és az öccse is csodálatos!
06:30
Animációs sorozatunk a vidám, ötéves zebra, Zou segítségével szolgál értékes mondanivalóval ifjú nézőinek a felcseperedésről és a családról.
06:40
Zak születésnapjára jegyet kapott a Zebraville röplabdameccsére, de elmarad, mert a játékosok lebetegedtek. Zou egy sokkal izgalmasabb meccset szervez helyette.
06:55
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
07:20
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:30
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
07:35
Baltazár vacsorája eltűnt. Valaki ellopta. Szerencsére otthagyta a lábnyomát. Kótyavetye és Baltazár a nyomába erednek és megkeresik a tettest.
07:40
Baltazár bemutatja a környező állat és növényvilág lakóit.
07:45
A rája védett állat, ám a sziget közelében talált sebesült tengeri ördögöt szigonynyomok sértették fel. Yann rögtön az orvvadászok felkutatására indul, ami nem veszélytelen feladat.
08:00
Csodaszép, távoli szigetvilágban játszódik a mesesorozat, amelynek főhőse Zoom, a fehér delfin, aki egészen különleges kapcsolatban áll az emberekkel.
08:10
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
08:20
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
08:35
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
08:45
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
09:00
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
09:10
Rangoo ellopja Balu mangóját. A medve mindenáron megpróbálja visszaszerezni azt, de közben beesik a majmok kiráynőjének születésnapjára, ahol a helyzet csak bonyolódik.
09:20
Lencsi a Megannyi gurulvári mosoly óriásplakátját csinálja, mikor egy váratlan hiba miatt fel kell függesztenie a fényképezést. Büdi és Markosz felajánlja neki, hogy segítenek a fotók elkészítésében. / Huss álma, hogy Sebes platós kocsiján utazhasson. A két jó barát teljesíti kívánságát, pedig akadályban lesz részük bőven, míg elérnek Sebesig.
09:45
Anna és barátai szundikálni szeretnének, hogy kipihentek legyenek az éjféli pizsiparty-ra. Egyikük sem tudja, hogy lehetne legkönnyebben elaludni, de mindegyiküknek van egy sajátos ötlete.
09:50
Bubu új biciklijét mindenki kipróbálja, csak épp ő maga nem. Ő sajnos nem tud kétkeréken tekerni, ezért Annának remek ötlete támad, hogyan tanítsa meg Bubut erre, anélkül, hogy a többiek rájönnének.
10:00
Amíg Anna elmegy otthonról, Ron és Breki összevesznek, hogy ki játsszon az ukulelén. Nem meglepő, hogy a hangszer összetörik, de Breki és Ron ezt is megoldják.
10:05
Billy, a kis oroszlán fellép egy műsorban, ahol táncolnia kell. Billy azonban nem bízik önmagában, ezért Ling mama és barátai segítségével próbál megfelelni a feladatnak!
10:20
Tim egy szellemmajom-történettel ijesztgeti barátait. Ezután rejtélyes dolgok történnek, egymás után tűnnek el a tárgyak és a finomságok. Vajon ki áll az eltűnések mögött?
10:30
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
10:35
Edmond szeretne olyan erős lenni, mint Harry, és úgy gondolja, a legjobb, ha ehhez mézet eszik. Ám véletlenül felborítja a kaptárt, és a méheknek nincs hova hazatérniük. Vagy mégis?
10:45
Lucy és Edmond egy meglepetés uzsonnapartival készül. Ám Mitzi véletlenül elszólja magát a készülődés közben. Lucy erre a remek alkalomra épít egy kis kunyhót, csak sajnos a tóból szedi a nádat, ami eddig megszűrte a vizet.
10:55
Károly bácsi és Frakk csónaktúrára mennek. Három kiscica csatlakozik hozzájuk, akiktől szeretnének megszabadulni. Ám amikor veszélybe kerülnek, Frakk az első, aki segít rajtuk.
11:00
Az m2 saját gyártású mesesorozata, melyben olyan klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában, mint A só, A rút kiskacsa, vagy Az égig érő paszuly.
11:15
A múzeumból ellopják a világ egyik legértékesebb gyémántját, és minden nyom Marcihoz vezet. A kisfiúnak be kell bizonyítania, hogy neki ehhez semmi köze.
11:25
Nene és barátai jelmezbálra készülnek, ám egyedül Nene nem tudja mibe öltözzön fel. Barátai segítenek megtalálni a legjobb megoldást.
11:35
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
11:45
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
12:00
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:10
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:25
Simon új találmánya eleinte csodás játéknak tűnik, ám egy idő után a feltaláló elveszti a gép felett a kontrollt. Szerencsére Dave nincs otthon, így amikor hazaérkezik, megmentheti a kis csapatot.
12:35
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:50
Mindenki nagyon aggódik, valamiért nincs ivóvíz utánpótlás. A kis dinóbarátok közben elindulnak, hogy mohát gyűjtsenek Gigantónak, amikor rájönnek, hogy mi zárta el a víz útját. Szólni azonban nem mernek a többieknek, mert útjuk során jónéhány szabályt megszegtek Dinóföldén.
13:00
A dinók vidáman kosaraznak, amikor megjelenik Totor és Cror, hogy elvegye a pályájukat. Mazu és a többiek egy kosárlabdameccsre hívják ki őket, a tét pedig a játszótér. Igen ám, de Bill nem igazán jó ebben a játékban. Vajon így is lehet győzni?
13:10
Miközben a dinók játszanak, úgy tűnik, mintha Giganto szót fogadna Rocky-nak. A kis paraszaurolofusz rendkívül büszke magára, egészen addig, míg rá nem jön, hogy hatalmas társa csak véletlenül csinálta azt, amit ő kért. De késő, addigra már mindenki úgy tudja, hogy Giganto szót fogad Rocky-nak.
13:25
Az állatkertben töltött vakáció idején Melman eltökélt szándéka, hogy még egy jó tettért járó matricát gyűjtsön az éves listájához. Amikor találkoznak a családjától elszakított Hankkel, Melman és a banda vadlúdüldözésbe kezd a városban.
13:50
Mel véletlenül talál egy tátogató-igazmondó játékot, és amikor véletlenül bejön a jóslata, elkezdi egyre komolyabban venni a jövendöléseit. Gortimer és Ranger minden figyelmét lefoglalja a tökéletes chili elkészítésére egy közelgő főzőversenyre, miközben Mel úgy érzi, hogy a barátai mellőzik, a tátogató-igazmondó pedig pont a legnagyobb félelmét jövendöli meg.
14:15
Axel és csapata bevetik a Csodajárgányt Dr. Nautilus ellen, aki kilyukasztotta a vezetékeket, hogy elárassza a várost, és Nautilus a hajóján admirálisnak nevezi magát.
14:25
Halloweenkor Axelt túlságosan elkapja a rémület. Galád ezt a helyzetet használja ki, hogy csapdát állítson, de együtt esnek bele.
14:35
Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től.
14:50
Postás Pat és hűséges társa, Jess cica kézbesítik a kisváros lakóinak postáját, de útjuk során mindig szakítanak időt arra is, hogy barátaiknak segítsenek.
15:05
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
15:20
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
15:30
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
15:35
Az M2 Matricák ismeretterjesztő sorozatában a Lássuk a medvét! című rovat a magyar közmondásokat és szólásokat mutatja be mini szituációkon keresztül, Luca és Gergő segítségével.
15:40
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
15:45
Földrengés rázza meg Szeleshegyet, Jeremyéknek el kell hagyniuk otthonukat. Egy dolog furcsa, bárhova is mennek a földrengés megy utánuk...
16:00
Egy titokzatos aprótalpú lény tizedeli a fákat az erdőben. Először mindenki Bernardra gyanakszik, de mégsem ő az...
16:10
Messy, a kedves és mindent tudni akaró kis, kék bundás szörny, szórakoztató kalandjaiból új és érdekes dolgokat tudhatnak meg a kis nézők.
16:20
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
16:35
Willow csicsidió gyűjtése közben erdei hernyók másznak a kosarába, amit utána a tudtán íivül az Álomfára visz. Gyorsan vissza kell juttatni a hernyót a saját helyére különben nem tud lepkévé változni.
16:45
Sir Kánnak egy nagyszerű ötlete támad, hogy mivel intézhetné el a kis kedves ember kölyköt. A kulcs Mása őrjítő méze. Fauna ad is ebből Mauglinak, amitől teljesen megváltozik a viselkedése.
17:00
Bagira mancsába egy mérges tüske megy. Az ellenszer Harjit területén található, de Maugli és Balu nem tud valamiért olyan könnyen bejutni a területre...
17:10
A mókusok alig várják, hogy világkörüli turnéra menjenek, míg Theodore és Alvin rá nem döbben, hogy mit kell otthagyniuk emiatt.
17:20
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:35
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:45
Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszédnéni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
18:00
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
18:10
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
18:25
A Central Park állatkertjében felnövő madagaszkári hősök, Alex az oroszlán, Marty a zebra, Melman a zsiráf és Glória a víziló lehet, hogy kicsik még, de mint mindenkinek, aki New Yorkban él, nekik is nagy álmaik vannak, amikről sosem mondanak le.
18:50
Noah visszarepült a dínók korszakába, ahol sok elképesztő dínós adatot gyűjthet. Noahéknak át kell kelnie a láván, hogy megmentsék Tyranno kicsinyeit, ahova Tino is eljön segíteni.
19:00
Sara a Tökmagokra fog vigyázni a kiskedvenc-szállón, de szüksége van valamire, ami kordába tartja őket. Matricákkal jutalmazza meg őket Sara, de időközben Aranyka is feltűnik és nagy galibát okoznak.
19:10
Richard király parancsára a sérült Sheriffet átmenetileg Robin helyettesíti az őrség élén. Igen ám, de ez cseppet sincs János herceg ínyére, ezért fondorlatos cselt eszel ki Robin megbuktatására.
19:25
János herceg szó szerint ki akarja füstölni Robint és barátait az erdőből. A gyújtogatást csak úgy lehet megakadályozni, ha valami olyasmit rejtegetnek Sherwoodban, ami a Herceg számára fontos.
19:35
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:45
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával _ a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát.
19:50
Esztergomban épült Magyarország első fedett uszodája, amely 106 éves.
20:00
Amynek (Amber Marshall) Heartland az otthona, amióta az eszét tudja. Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek hinnie kell a csodákban, ahogyan édesanyjától tanulta.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:25
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
23:20
Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
00:20
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
01:15
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
01:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
02:40

03:30
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:45
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:55
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
05:00
Mekk Elek korunkban Misi mókus és Süsü mellett a magyar bábfilm-történet halhatatlan figurái közé tartozik. A mese kellemes perceket szerezhet gyerekek mellett felcseperedett embereknek _ mekk.
05:05
A légpuskás gyerekek pokollá teszik a madarak életét. Pom-Pom mesél a Madárvédő Golyókapkodóról, aki megvédi a madarakat...
05:10
Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Lukrécia és Szerénke díszes kosarat készítenek a kölyköknek. Károly bácsi azonban útközben elajándékozza a cicákat….
05:20
Az m2 saját gyártású mesesorozata, melyben olyan klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában, mint A só, A rút kiskacsa, vagy Az égig érő paszuly.
05:30
Kukori és Kotkoda házassága nem mondható felhőtlennek. Kukori nem nagyon szereti a házimunkát, így sok bosszúságot okoz Kotkodának.
05:35
Horgászszenvedélyének hódol főhősünk, aki folyamatosan sok-sok kalandba csöppen. De a szenvedély azért szenvedély, hogy minden akadályt legyőzzön.
05:45
Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások.
05:55
Az átváltozásra is képes hangutánzó űrlény a hangforrással teljesen azonos külső felvételével egyre elviselhetetlenebb helyzetet teremt.
06:00
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
06:05
Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait.
06:10
Amikor Ben varázsereje hol megjelenik, hol eltűnik, Bianka úgy dönt, elmegy vele a tündérnagyihoz, hátha a bölcs asszony tudja a jelenség okát.
06:30
Animációs sorozatunk a vidám, ötéves zebra, Zou segítségével szolgál értékes mondanivalóval ifjú nézőinek a felcseperedésről és a családról.
06:45
Zigmundnak és Zoroasternek az erőnlétük erősítéséhez egy személyi edzőre lenne szükségük. Zou felajánlja segítségét, de a tempója túl gyors nekik...
06:55
A Mancs Őrjárat egy számítógépes animációs, akció-kaland sorozat a kicsiknek, melynek főszereplői a hat hősies kutyus, akiket a technikai zseni 10 éves Ryder vezet.
07:20
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
07:30
Matematikai oktató sorozat gyerekeknek!
07:35
A Rímerdő tündérkéje találkozik Jeromossal, aki elmeséli neki Megyeri balszerencsés történetét. Petőfi Sándor: A tintásüveg című versét Pap Jeromos mondja el.
07:45
Csodaszép, távoli szigetvilágban játszódik a mesesorozat, amelynek főhőse Zoom, a fehér delfin, aki egészen különleges kapcsolatban áll az emberekkel.
07:55
Csodaszép, távoli szigetvilágban játszódik a mesesorozat, amelynek főhőse Zoom, a fehér delfin, aki egészen különleges kapcsolatban áll az emberekkel.
08:10
Richard király parancsára a sérült Sheriffet átmenetileg Robin helyettesíti az őrség élén. Igen ám, de ez cseppet sincs János herceg ínyére, ezért fondorlatos cselt eszel ki Robin megbuktatására.
08:20
János herceg szó szerint ki akarja füstölni Robint és barátait az erdőből. A gyújtogatást csak úgy lehet megakadályozni, ha valami olyasmit rejtegetnek Sherwoodban, ami a Herceg számára fontos.
08:35
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
08:45
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
08:55
Sir Kánnak egy nagyszerű ötlete támad, hogy mivel intézhetné el a kis kedves ember kölyköt. A kulcs Mása őrjítő méze. Fauna ad is ebből Mauglinak, amitől teljesen megváltozik a viselkedése.
09:10
Bagira mancsába egy mérges tüske megy. Az ellenszer Harjit területén található, de Maugli és Balu nem tud valamiért olyan könnyen bejutni a területre...
09:20
Burger ebédet készül csinálni a többi autósnak, de nem tud sehol leparkolni. Büdi és Markosz segít neki helyet találni, ami nem is lesz olyan egyszerű feladat./ Piros egész éjjel úton volt, hogy parkolóhelyet találjon magának, ahol pihenni tud. Büdi felajánlja neki a szeméttelepet, hogy ott nyugodtan ki tudja magát pihenni, de Pirost itt is nagyon sok dolog zavarja.
09:45
Krisztofer elveszti a kedvenc alvókáját, Bubu pedig kölcsönadja a sajátját. Ám Krisztofer ezzel nem tud aludni, ráadásul másnap reggelre Dave, Bubu nyunyókája is letűnik.
09:50
A barátok éppen az ebéd utáni jóleső pihenésre készülnek, amikor egy szemtelen szúnyog csatlakozik hozzájuk. A kis rovar jelenléte elég kellemetlen, így Anna és a többiek megpróbálják elkergetni.
09:55
Anna és a többiek izgatottan várják a csillaghullást, ám Breki nagyon fél a sötétben. Amikor a kisbéka végre felfedezi őket, el is felejtkezik a félelemről és rájön, hogy a sötéttől nem kell félni.
10:05
Ling mama kifőzdéjében kiszállítást is vállal, de nem elég gyors. Paula és barátai segíteni próbálnak neki, de ők nem ismerik elégé a várost, így ezzel sem oldódnak meg a gondok. Ám Sárkány úr rendelése új ötletet ad a csapatnak.
10:15
Paula híres kalaptervező szeretne lenni, így nagyon boldog, amikor Aamil herceg az ő kalapját vásárolja meg. Ám a hercegnek nem előnyös a mindenki által kedvelt fejfedő, ezért változtatni szeretne.
10:30
Edmond és Lucy versenyt rendeznek, hogy ki a jobb a rendrakásban. Ezért az erdőbe mennek, hogy eltakarítsanak mindent, ám hamarosan rájönnek, hogy ezzel bizony nem tesznek jót. Hiszen minden lehullott falevelet, vagy letört ágat valamilyen kis bogár használni tud.
10:40
Lucy, Edmond, Mitzi, Harry és Georgie elindulnak, hogy a hullócsillagokat a legjobb helyről nézzék. Ám az éjszakai erdő kissé félelmetes, nem csoda, ha néha megijednek. Végül megtudják, hogy tulajdonképpen miket is hallhatunk a sötétségben.
10:55
Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Lukrécia és Szerénke díszes kosarat készítenek a kölyköknek. Károly bácsi azonban útközben elajándékozza a cicákat….
11:00
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
11:05
Az m2 saját gyártású mesesorozata, melyben olyan klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában, mint A só, A rút kiskacsa, vagy Az égig érő paszuly.
11:15
Marci robotként ébred, és döbbenten tapasztalja, hogy már nincs semmi, ami emberi lenne. Roxi és Gergő szerencsére még azok, és segítenek visszaállítani az ismerős környezetet.
11:25
Nene úgy kell fel reggel, hogy Meggájver zölden világít, és mindenki olyan furcsa. vajon mi történhet?
11:35
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
11:45
Willow csicsidió gyűjtése közben erdei hernyók másznak a kosarába, amit utána a tudtán íivül az Álomfára visz. Gyorsan vissza kell juttatni a hernyót a saját helyére különben nem tud lepkévé változni.
12:00
A mókusok alig várják, hogy világkörüli turnéra menjenek, míg Theodore és Alvin rá nem döbben, hogy mit kell otthagyniuk emiatt.
12:10
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:25
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
12:35
Theodornak nincs hobbija, szenvedélye, ezért ő otthon unatkozik, amíg mások játszanak, szórakoznak. Ezért a szomszédnéni javaslatára hobbit keres magának. Ám ez nem is olyan egyszerű!
12:50
Rocky mindenáron vezér szeretne lenni, és úgy gondolja, amit ő kitalál, az a legjobb. De még a nagy példaképe, Giganto is követ másokat, így amikor a kis dinó bajba kerül, és barátai remek ötlete menti meg, kénytelen belátni, hogy nem szabad erőszakosnak lenni. Hiszen másoknak is lehetnek jó gondolatai.
13:00
A dinók izgatottan készülnek Rocky születésnapjára, és nem árulják el az ajándékot, ami egy festmény Gigantoról. Amikor azonban Bill bajba kerül Terminél, kénytelen elmondani, amit a vízben élő dinoszaurusz félreért. Nem kell sok idő, hogy elterjedjen a környéken, Rocky szülinapján ott lesz Giganto is. Bill bármit megtenne a barátjáért, ezért elmegy, hogy meghívja a hatalmas állatot.
13:10
Játék közben Rocky azzal ijesztgeti a barátait, hogy Giganto közeledik. Nem csoda, ha egy idő után a többiek nem dőlnek be ennek a trükknek. Így viszont senki nem hisz Rocky-nak, amikor a hatalmas dinoszaurusz valóban közeledik.
13:25
A Central Park állatkertjében felnövő madagaszkári hősök, Alex az oroszlán, Marty a zebra, Melman a zsiráf és Glória a víziló lehet, hogy kicsik még, de mint mindenkinek, aki New Yorkban él, nekik is nagy álmaik vannak, amikről sosem mondanak le.
13:50
Gortimer karján a gipszet mindenki aláírja az osztályból, de talál egy aláírást, amiről nem tudja, hogy kitől van. Gortimer a titokzatos Abigail nyomába ered, miközben Mel és Ranger igyekeznek kettesben felkészülni a bűvész show-val az iskolai tehetségkutatóra.
14:15
Dynamo,azt állítva, hogy jószívű, meggyőzi Axelt és a csapatot, hogy segítsenek neki elemet találni, és akkor kiszabadulhatna Galád irányítása alól. Egyedül Bobbie nem hiszi el a rosszfiú történetét.
14:25
Amikor Axel és a csapat azzal vádolják Galileót, hogy ellopott bizonyos tárgyakat, a gyíknak meg kell találnia az igazi tettest _ a titokzatos lényt a fal mögött -, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát.
14:35
Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től.
14:50
Pat kistermetű játékos kutya mégis ő a hős aki azonnal barátai megmentésére siet és bármilyen akadályt leküzd ami csak az útjába áll.
14:55
Kapucni a csatornába zuhan Lola könyvével együtt. Victor úgy tesz, mintha nála lenne a könyv, és Lola a kertjében dolgozik, hogy visszaszerezze. De Pat mindennek szemtanúja volt.
15:05
Noah visszarepült a dínók korszakába, ahol sok elképesztő dínós adatot gyűjthet. Noahéknak át kell kelnie a láván, hogy megmentsék Tyranno kicsinyeit, ahova Tino is eljön segíteni.
15:15
Sara a Tökmagokra fog vigyázni a kiskedvenc-szállón, de szüksége van valamire, ami kordába tartja őket. Matricákkal jutalmazza meg őket Sara, de időközben Aranyka is feltűnik és nagy galibát okoznak.
15:30
Az M2 Matricák ismeretterjesztő sorozatában a Lássuk a medvét! című rovat a magyar közmondásokat és szólásokat mutatja be mini szituációkon keresztül, Luca és Gergő segítségével.
15:35
Dallamos, lüktető, szórakoztató hangszerbemutató gyerekeknek. A második évadban a magyar népi hangszereket járjuk körbe. Az első részben sok húron pendülünk a citerával _ a szegény ember hangszere meghódítja a nagyurak kastélyát.
15:40
Fizikai oktató sorozat gyerekeknek.
15:45
Messy, a kedves és mindent tudni akaró kis, kék bundás szörny, szórakoztató kalandjaiból új és érdekes dolgokat tudhatnak meg a kis nézők.
15:55
Az esős időben Messy nagyon szomorú, mert nem tud a házon kívül játszani. De vajon honnan jön az eső? Mint máskor is, Messy Okidóba megy a válaszért.
16:05
Messy, a kedves és mindent tudni akaró kis, kék bundás szörny, szórakoztató kalandjaiból új és érdekes dolgokat tudhatnak meg a kis nézők.
16:20
Láttad már azokat a fényesen tündöklő csillagokat a gyerekek körül este, amikor elalszanak? Azok bizony mind az álomgyárból valók! Az álomgyár egy varázslatos hely, ahol a legszebb álmok készülnek.
16:30
Hanae festövény pollent megy gyűteni barátnőjének, de egy gondola növény foglya lesz, mert Hanae színe miatt azt hiszi ő a párja. Willow és Kauri elindulnak kiszabadítani.
16:45
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
16:55
A híres Kipling regény kel életre ebben a vidám rajzfilmsorozatban. Maugli és legjobb barátai; Balu, a medve és Bagira a fekete párduc és a többi barát, különféle kalandokat élnek át a dzsungelben.
17:10
Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka?
17:20
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
17:35
Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére.
17:45
Az Alvin és a mókusok olyan nemzetközi szupersztárok felvonultatásával, mint Alvin, Simon és Theodore igazi fenomenális élményt kínál, mely bővelkedik zenében, nevetésben, és az immár négy nemzedéknyi rajongót szórakoztató kalandokban.
18:00
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
18:10
Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal, de fő a bátorság és a vidámság!
18:25
Amikor egy híres salsát táncoló papagáj Kubából érkezik az állatkertbe, Gloria elhatározza, hogy újra egyesíti az ikont elhidegült táncpartnerével, és végül megtanul a saját dolgával foglalkozni a szívügyekben.
18:50
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
19:00
Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével.
19:10
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
19:25
Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás rendcsináló, Robin és barátai élete nem mindig könnyű.
19:40
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
19:50
Tudor Kukac az ingatlanos barátja véráramában köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Nem tud úszni, ezért kihívást hirdet 4., 5., és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan kis hajót kell építeniük, amely nem süllyed el, ha rárakják egy kis játékukat. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
19:53
Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
20:00
Amynek (Amber Marshall) Heartland az otthona, amióta az eszét tudja. Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek hinnie kell a csodákban, ahogyan édesanyjától tanulta.
20:50
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
21:50
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
22:25
Zaj, zúgás, ritmika! _ így határozza meg saját stílusát a zenekar, melynek rendhagyó felállása két basszusgitárt, egy dobot és erőteljes elektronikus sávokat fed. Zenéjükben egyszerre idézik meg a klasszikus technót és a kisterpeszes matekmetált. Fellépéseik látványvilágát Vjanek teszi színesebbé.
23:25
Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
00:20
Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
01:30
A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
01:55
A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
02:50
Zaj, zúgás, ritmika! _ így határozza meg saját stílusát a zenekar, melynek rendhagyó felállása két basszusgitárt, egy dobot és erőteljes elektronikus sávokat fed. Zenéjükben egyszerre idézik meg a klasszikus technót és a kisterpeszes matekmetált. Fellépéseik látványvilágát Vjanek teszi színesebbé.
03:45
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
03:55
Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
04:05
Az A38 Besztof, vagyis az A38 Hajó tematikus koncertműsorának 30. adásában a határon túli magyar együttesek kerülnek középpontba. Ahogy azt az elmúlt évtizedek bizonyították, számtalan tehetséges zenészt, zenekart adott nekünk Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, a Vajdaság. A válogatásban felcsendülnek többek között a Magashegyi Underground, a Lóci játszik, a Bagossy Brothers Company és az Aurevoir. legnagyobb slágerei is.
05:00
Mackóék annyira fáznak, hogy nem tudnak téli álmot aludni, cserépkályhát rendelnek hát Mekk mestertől. Míg a család tüzelőt gyűjt, a mester alapanyag után néz...
05:05
Gombóc Artúr folyton csokoládét eszik, s ettől annyira meghízik, hogy amikor ősszel ő is el akar költözni Afrikába, nem bírja a szárnya...
05:10
A főtéren gyepmester gyűjti be a kóbor kutyákat. Ez adja az ötletet Lukréciának, hogy Frakktól végre egyszer s mindenkorra megszabaduljanak. Már csak a főtérre kell csalni valahogy….